"Vígan róttam a föld csúszós felszínét
S ezüst szárnyakon táncoltam kacagó felhők között
 A nap felé törtem és átvágtam napfényvágta felhőréseken át
S tettem száz dolgot, amiről nem is álmodnál ... 
Forogtam, pörögtem és szálltam mnagasan a Nap csöndjében
Száguldottam, közben üldöztem az üvöltő szelet
s végtelen légtereken röppentem át szárnyaimon 
föl föl a hatalmas szédítő, égető kékségbe 
jártam az irgalom szélkergette magas ormain
hol sem parcsirta, sem sas nem repült
s ott elmém csöndjébe burkolózva átszelve a tér háborítatlan magasát
fölemeltem a kezem s megérintettem Isten arcát. "

 

 


 





Wass Albert - Mese a kék hegyekről
"A nagy irtásról, ahova az őzek hajnalonként legelni kijártak, messzire elláthatott a szem. Széles nagy völgyek, hullámos dombhátak fölött távoli hegyekig. Kékek voltak ott messze azok a hegyek, szépségesen kékek. És a fiatal őzek, kik éppen látni tanulták a világot, megkérdezték mindig anyjukat:

Miért kékek ott túl azok a hegyek?
És az őzanyák emlékezet óta, mindig ugyanazt felelték ilyenkor:
Mert ott nincs farkas és nincs róka. Nincsenek kutyák és nincsenek gonosz
emberek. Csak békesség van ott, nyugalom és csönd. Csupa lóhere nő a rétek

en, és soha sincsen tél. Szél nem jár arra, és a lomb nem hervad el. Nincsen hó, fagy,
csupán jó meleg, nap nap után. Azért olyan kékek azok a hegyek.

Akkor miért nem megyünk oda? kérdezte meg erre valamennyi kis őz emlékezet óta, aki csak ott nőtt föl a nagy irtáson. És valamennyi őzanya, aki valaha is fiakat nevelt, ezt felelte erre:
Nem lehet, fiacskám. Nem lehet. És sóhajtott hozzá, vágyakozó szomorúsággal, ahogy csak őzanyák tudnak
sóhajtani.


Az őzfiak legnagyobb része nem kérdezősködött tovább.

Belenyugodtak abba, hogy nem lehet. Őzek voltak, és az őzek sorsa belenyugodni a változatlanba. De minden esztendőben akadt egy-egy a nagy irtás őzfiai között, aki tovább nyújtogatta vékonyka nyakát, meresztgette kíváncsi két szemét a kék hegyek felé, és tovább kérdezett.

Miért nem lehet?


Ilyenkor az őzanya, kinek ilyen kíváncsi fiacskája volt, megbotránkozva csapta hátra a füleit, úgy mondta:


Nem lehet, mert nem lehet!

És dobbantott is hozzá a lábával, ahogy haragos őzanyák szoktak. Olyan őzfiú, aki ebbe se nyugodott bele, egy ha akadt csak minden esztendőben. Aki megkérdezte:

Akkor honnan tudni, hogy mi van ott? Ha nem lehet oda menni és megnézni?
Az őzanya, akit ez a kérdés ért, elkomolyodva és nagyon titokzatos képpel ennyit
felelt csupán:

Onnan jöttek volt az őseink. Valamikor nagyon-nagyon régen. Többet aztán nem
mondott egy szót sem. Ha pedig a fiacskája ebbe se nyugodott bele, és tovább
merészelt kérdezősködni, úgy meglökte, hogy menten belesuppant egy tüskés
szederbokorba, és alaposan összeszurkálta magát benne. Többet aztán nem
kérdezősködött senki a kék hegyek felől álló esztendőig. Csak bámulták az őzek
hajnalonként álmodó nagy szemekkel a távoli kék meseföldet, mely csupa édes
levelű lóherét terem, ahol nincsen farkas és nincsen róka, nincsenek kutyák és
gonosz emberek, nincsen szél, és nem hull le a lomb. Télen, amikor zúgó förgeteg
kavarta a havat, dideregve húzódtak össze fagyos vackukon az irtás őzei, és
álmodtak a messzi kék hegyekről. Szemüket lehunyták, hogy ne lássák maguk körül
a jeges szürkeséget, és gondolatban ott legeltek az örök-napfényes
lóheremezőkön, ahol nincsen tél soha, nem fáznak és nem éheznek az őzek

 Így volt ez, mióta csak őzek éltek az erdőben, és nem változott azóta se semmi.
Csak éppen egyszer. Egyszer történt valami.

Egy fiatal őzbak, egyike azoknak, akik nem nyugosznak bele, elhatározta, hogy
megkeresi az utat, mely visszavezet a messzi kék hegyekhez.

Kerek esztendőn át készült a nagy útra. Edzette magát. Nagyokat szaladt meredek hegyoldalakon. Árkokat ugrott. Erősítette izmait. Tervét nem árulta el senkinek, csak játszótársának, egy másik fiatal őznek. Mikor eljött a tél, és vacogva kaparták együtt a havat élelem után, biztatva mondogatta:

Meglelem az utat, biztosan meglelem, és visszajövök érted. Nem fázunk többet és
nem éhezünk többet. Napos lóheréseken legelünk örökké.

Ha farkas elől bújtak, vagy csahos vadászkutyák kergették őket, így bátorította
remegő kis társát:

Ne félj, ott nem lesz több veszedelem. Ott nincsen farkas és nincsenek kutyák.
Megkeresem az utat, meg én, és visszajövök érted! Eltelt a tél. Izmos fiatal bak
lett belőle. Szürke ruháját levedlette, agancsa is kinőtt. Aztán egy szép,
harmatos nyári hajnalon így szólt társához, a karcsú kis őzsutához:

Most elindulok. Várj reám, mert visszajövök érted, és elviszlek magammal azokba a szép kék hegyekbe, ahol örök a csönd és a nyugalom, nincsen szél és nincs veszedelem, és nem hull le a lomb soha.

Azzal elindult. Ment, ment, szemközt a kék hegyekkel. Völgybe le, dombra fel.
Ment, mendegélt réteken, mezőkön át. Patakokon és gerinceken át, ment, ment.

Egy szép napon egy nagy folyóhoz ért. Ahogy ott állt és nézdegélt, meglátott a
folyó partján egy vadmacskát. Hevert a napon és ásított. Jó napot köszönt
illedelmesen a fiatal őzbak , hol lehet átmenni ezen a nagy vízen?


A vadmacska ránézett és csodálkozott.


A vízen? Ott lentebb, a fákon túl. De miért akarsz átmenni?

A kék hegyekhez megyek felelte büszkén az őzbak.
A kék hegyekhez? bámult rá a vadmacska. Melyik kék hegyekhez?


Hát van belőlük több is? ütődött meg az őzbak.

Minden hegy kék felelte a macska, és ásított.

Tévedsz rázta meg az őzbak a fejét , amelyiken én lakom, az nyáron zöld és télen
fehér!

Igazán? álmékodott a vadmacska. Azt hittem, hogy csak nálunk van ez így!
Azzal nyújtózott és újra ásított.

Az őzbak megkerülte a fákat, és meglelte a gázlót. Átkelt a folyón. Néhány napra
rá a hegyek lábánál volt. Felnézett rájuk, és a szíve boldogan vert.

Itt vagyok hát végre! Ugye, hogy megleltem az utat?

Lent zöld volt a hegy, nem kék. Éppen olyan zöld, mint odahaza. Bükkfák voltak
rajta, és tisztások. De fönt, egészen fönt kék volt igazán!

Elindult hát fölfelé.

A tisztásokon fű nőtt, rendes fű. Elvétve akadt lóhere is közte. Nem baj,
gondolta magában, ha nem is tiszta lóhere az egész, ahogy anyánk mondta. Fontos,
hogy nincs tél és nincs veszedelem.

Tetszett a hely. Szépek voltak az erdők, és a tisztások is szépek. A forrásoknak
jó vize volt. Kiválasztott hát egy szép helyet magának, és ott megtelepedett.
Evett, ivott, hevert.

Jól kipihenem magam határozta el , aztán visszamegyek, és elhozom őt is. És
mindenkit, aki jönni akar!

Boldog volt. Szeretett volna belekiáltani a világba: megleltem az utat a kék
hegyekhez! Nincs többé tél! Nincs többé éhezés, fázás! Nincs több veszedelem!

Evett, ivott, pihent. Gyönyörködött a beteljesült álomban. Az idő telt. Egy este
aztán elhatározta:

Holnap elindulok vissza. Azon az estén hűvös szél indult. Éjfél körül megeredt az eső. Reggel is esett.
Megvárom, míg kitisztul gondolta.


Várt. Az eső esett. Nyirkos ködrongyok fityegtek a fákon. Szürke volt az ég,
szürke volt a föld. Barátságtalan szél süvített az erdőn. Vizes volt minden és
hideg.

A fiatal őzbak elszomorodott kissé.

Úgy látszik, itt is van eső. Nem baj vigasztalta magát , de nincsen tél és
nincsen veszedelem. Ez a fontos.

Néhány napig esett, aztán egy éjszaka megfordult a szél. Csípősen fütyült a fák
tetején, és az égen megjelentek a csillagok.

Napsütés lesz megint! örvendezett a fiatal őzbak. Reggel megmelegszem és
indulok!

Hajnalra valóban kisütött a nap. De a fű recsegett, amikor kilépett a tisztásra.
Fehér volt és furcsán recsegett.

Döbbenve hajolt le a fűhöz és megszagolta.
Dér suttogta. Dér!

És ahogy fölemelte a fejét, meglátott egy nyírfát és a nyírfán néhány sárga
levelet. Sokáig állt ott mozdulatlanul, és a sárga leveleket nézte. Hirtelen
tompa ütés érte a lábát, és fülébe csattant egy puskalövés. Egyetlen ugrással a
sűrűben volt, és rohant fölfelé. Háta mögött éles hangon csaholt egy kutya.
Futott, menekült riadt rémülettel. Aztán valahol messze, bent az erdő sűrűjében
megállt. Nézte a lábát. Vérzett. Éles fájdalom szaggatta a sebet. Lehajtott
fejjel, sokáig állt ott. Aztán lassan, bicegve lement a patakhoz, belegázolt a
vízbe, és sokáig, sokáig állt ott. A kutya már nem csaholt többé. Mélységescsönd ült az erdőn.

Később kisántikált a patakból, bevánszorgott a sűrű szedresbe és lefeküdt. Napokig feküdt ott mozdulatlanul. Mikor az éhség lábra állította, bicegett. Evett, ivott, újra lefeküdt. Napokig, napokig. Közben megsárgultak körülötte a fák, és szellőjáráskor levelek hullottak. Nagy veres foltok lepték el a szedrestis, mintha valami láthatatlan óriás váltott volna keresztül az erdőn.

Mire begyógyult a seb, már hószaga volt a szélnek. Kopasz gallyakat zörgettek a
fák. Hegyek tetejét hasukkal súrolták a lompos, vándorló felhők.

Lassan megindult lefelé. Mire a sűrűből kiért, szállingózni kezdett a hó is. A
szálasban lihegve rohant el mellette egy idegen őz.

Fuss! Menekülj! kiáltott oda rémült lihegéssel. A túlsó patakban farkasok
járnak!

Egy jó darabig együtt futottak, aztán egy gerincen az idegen őz megállt. Nem
láttalak még erre. Hova való vagy?

Messzire felelte a fiatal őzbak lihegve.

Szeme keresve nézett a távolba, és lám, völgyek és dombok szürke hullámain túl
egyszerre meglátta az otthoni hegyek halvány körvonalait.

Onnan jöttem mondta, és orrával a messzi hegyek felé bökött. A kék hegyekből?
döbbent reá az idegen őz.

Megütődve hallotta a kérdést, és ahogy újra oda nézett, valóban kékek voltak a
hegyek ott messze. Az otthoni hegyek. Kékek!

Onnan bólintott elszorult szívvel.

Az nem lehet rázta meg a fejét határozottan a másik , ott nincsenek őzek.
Valamikor az őseink jöttek onnan. Ott nincs farkas és nincs róka. Nincsenek
kutyák és nincsenek gonosz emberek. Örök a békesség, a nyugalom és a csönd.
Csupa lóhere terem a réteken, és soha sincsen tél. Szél nem jár arra, és lomb
nem hervad el. Azért olyan kékek azok a hegyek. Hazudsz, ha azt mondod, hogy
onnan jöttél!

Azzal megvetőleg elfordult tőle és elment. Vissza se nézett.

A fiatal bak még állt egy darabig, és bámult, bámult, döbbenve a távolban ködlő
kék hegyek felé. És egyszerre valami mérhetetlen nagy vágy fogta el, valami
fájdalmas és szomorú vágyakozás a régi irtás után, az ismerős szálasok, meghitt
tisztások, védelmező sűrűségek után. A patak után, melynek fodros tükrében
először nézegette növekvő agancsát, a sűrű lombú kis fenyő után, melynek
védelmében meghúzódni jó volt.


És lassan, bicegve, lehajtott fejjel elindult a kék hegyek felé.

A hó akkor még sűrűbben hullott. Mire az erdő aljára ért, már fehér takaró födte a mezőket is, míg szeme ellátott, és a puha fehér hópelyhek percek alatt
elfödték a nyomát is, mintha csak arra se járt volna soha.

Fagyos tél volt, mire hazaért. Éhes őzek kaparták fázva a havat. Bicegve, lassan
haladt az irtáson fölfelé. Borzolt volt és sovány. A kis őzsuta messziről
meglátta, és örömtől csillogó szemekkel rohant elébe a havon keresztül.


Hát megtaláltad? Hát igazán visszajöttél értem? Ugye, indulunk máris! Olyan

rossz itt! Hideg van, és nincs mit enni! Ugye, elviszel innen az örök
napsütésbe, lóherés rétekre, ugye elviszel?

Az őzbak megállt. Visszanézett a messzi kék hegyekre, és lehajtotta fejét.
Anyánknak igaza volt mondta halkan , nem lehet oda menni.

Így volt. És havazott."

Wass Albert: Tavak és erdők könyve:

 

"Valahányszor valaki jót cselekszik ezen a világon: egy (...) pillangó száll föl a levegőbe, s viszi a hírt a Jóistennek.

Legelőször is azt kell megmondjam, hogy a Jóisten, mikor ezeket a furcsa kis tavainkat megteremtette, egy egész kicsit szomorú volt. (...) Azért lettek ezek a tavak is olyan furcsák és olyan álmodozók, hogy aki látja őket, önkéntelenül valami szépet és kicsit szomorút kell érezzen.

Haladj bátran, egyre mélyebben az erdők közé. A fák alatt, itt-ott még láthatod a harmatot, ahogy megcsillan a fűszálak hegyén. Jusson eszedbe, hogy angyalok könnye az. Angyaloké, akik sokat sírnak még ma is, mert annyi sok embernek marad zárva a szíve a szép előtt. De miattad nem sírnak már. Mosolyognak, amikor jönni látnak.

Tudod, kisfiam, a világon nagyon sok a csalán, a tövis, a gyom. Mert az emberek sokkal több rosszat cselekszenek, mint jót. És a csalán, a tövis meg a gyom a rossz cselekedetek nyoma ezen a földön. De láthatod, hogy pillangó is van azért. A sok kicsi pillangó a sok kis jóság hírét hordozza magával. És vannak aztán szép, nagy, tarka szárnyú pillangók: ezek a ritka, nagyon jó cselekedetek. Minél szebb és nagyobb jót teszel, annál szebb, nagyobb és színesebb pillangó száll föl a nyomában. (...) Nem baj, ha az emberektől nem kapsz érte hálát. 

Minden  jótettedet egy pillangó viszi hírül.

Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, s egyszerre csak kilépsz

az Angyalok Tisztására.

Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csod

álatosan szép.

És megállsz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved, és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe. A legnagyobb kincseket, amiket ember számára megteremtett az Isten. A jóságot, a szeretetet és a békességet.

S ha Te is egyszer-másszor szomorú leszel, s hasztalanul jársz-kelsz az emberek között, a szomorúságodon nem segít senki, és úgy érzed, mintha valami nagy-nagy súly ülne a lelkeden, és napról napra jobban belefáradsz, s talán már azt is hiszed, hogy nem bírod tovább: egy este szökj le titokban a tóhoz. (...)

Ha szomorúságoddal a tó partján megállsz: olyan kék lesz a víz, mint még sohase volt. A legcsöndesebb szellő indulását meghallhatod, akkora lesz a csend, s ameddig ér a nádas: minden nádszál csak neked muzsikál akkor. (...) Hunyd be a szemed, ha látásod már nagyon gyönge lesz, akkor és egyszeribe látni fogod a madarak táncát bent a tocsogóban. És akkor, azon a csöndes estén maga a tó mesél neked tovább, folytatja ott, ahol én abbahagytam. És akkor a csöndes estén, Te elfelejted, egészen biztosan elfelejted, hogy szomorú voltál.


Amikor az erdőn jársz, és rábukkansz valahol egy forrásra, ülj le melléje csöndesen és figyelj. Nagyon csöndes légy, és akkor hallani fogod a zöld ruhás tündérke hangját a surranó vízből. Ha pedig jó füled van, és érted az erdő nyelvét, akkor meghallhatod azokat a csodaszép meséket, amiket a forrás, a csermely, a patak tündére elmond ilyenkor a fáknak."

Szeretet Misszió: "Fui, quod es, quod eris sum” A lelked ♥ kertje

Szolgálat a lelked kertjéből.  A misszió ajándékai.

 - Egy kis ízelítő ...


" …  - Boldog karácsonyi ünnepeket, bácsikám, minden jót kívánok! - kiáltotta hirtelen egy vidám hang. A hang Scrooge unokaöccséé volt, aki oly észrevétlenül lépett be, hogy az öreg csak a mondókájára figyelt fel.

- Hagyjuk ezt a szamárságot, - mondta mogorván. A fiatalember a fagyos ködben, úgy látszik, sietve jött és úgy kimelegedett, hogy most kipirult arccal, csillogó szemmel állt az öreg eltt. Forró lehelete látható páraként lebegett csinos álla körül

- De bácsikám, csak nem akarod azt mondani, hogy a karácsony szamárság. Ezt magad sem gondolod komolyan.

- De mennyire! Boldog karácsony! Tán te is boldog vagy? Mi okon? Mi jogon? Egy ilyen ágrólszakadt szerencsétlen flótás, aki szegény, mint a templom egere.

- Most megfogtalak - válaszolt a fiú még mindig incselked hangon - ha a boldogság csak pénzkérdés volna, te igazán nem lehetnél ilyen mogorva és elégedetlen. - Scrooge nem sokat törte a fejét, hogy a fiúnak valami szellemes választ adjon, hanem egyszeren csak legyintett:

- Hagyd már abba ezt a szamárságot.

- Ne mérgeldj, bátyám, - mondta szeliden a fiú.

- Már hogyne mérgeldnék, mikor a világon annyi ostoba fickó jár-kel szabadon! Boldog karácsony! Már hogy az ördögbe lehet, mondjuk a te számodra boldog? Boldogság talán, hogy egy csomó kiadásod van és egy garasod sincs? Vagy hogy egy évvel idsebb lettél és egy fillérrel sem gazdagabb? Hogy esztendd mérlege csupa veszteség? Nos, ha rajtam múlik, mindenkit, aki boldog karácsonyt emleget, a betlehemes jászol elé kötnék, ha ugyan nem mindjárt a saját karácsonyfájára akasztanám fel.

- De bátyám!

- De öcsém! - mondta az öreg szemmel láthatóan 

türelmét vesztve. - Hagyj most már békén. Úgy ünnepelem a karácsonyt, ahogy nekem tetszik.

- Hiszen, ha megünnepelnéd. De inkább csak káromlod - válaszolta az unokaöccs.

- No, de most már elég legyen öcsém, légy boldog karácsonyoddal, hozzon neked most is annyi hasznot, amennyit eddig hozott.

- Vannak dolgok, amikbl sohasem húztam hasznot, noha megtehettem volna - ilyen a kará- csonyi ünnep is! Ha a karácsonyünnep közeledett, világosan éreztem és tudtam, hogy az év legszebb idszakához értem. Mert ez az ünnep - eltekintve szent jelentségétl és eredetétl, ha ugyan el lehet ettl tekinteni - a megértés, a szeretet, a jótékonyság áldott ünnepe volt számomra. Ünnep, amelyen férj és feleség háznépükkel együtt megnyitják szívüket és jobban érzik, mint bármikor, hogy nem önös érdek utalja ket egymásra, hanem rendeltetésszeren lettek utitársakká az életúton, hogy kitartsanak egymás mellett a sírig! Egy morzsányi aranyat, egy ezüstszilánkocská


t nem juttatott nekem soha karácsonyom és lám, mégis hiszem, hogy jót tett velem és boldoggá tett mindig! Isten áldása legyen szent ünnepén! …

- Boldog karácsonyi ünnepeket, Bobi, - mondja most Scrooge oly komolyan, hogy ezt nem lehet félreérteni. Jóakaratúan megveregeti Bobi vállát és folytatja:

- Boldogabb karácsonyt, mint az eddigiek voltak. Sokat szenvedett nálam, öreg fiú. De most másképp lesz! A mai nappal felemelem a fizetését és a családjáról is gondoskodni kívánok. Még ma mindent alaposan megbeszélünk egy jó forralt bor mellett. Mindenekeltt vegyen még egy szenesládát. Addig egy vesszt se tegyen.

Scrooge megtartotta a szavát. St jóval többet tett, mint amennyire fogadalma kötötte. Kicsi Tibihez - aki nem halt meg - oly jó és gyöngéd volt, mintha az apja lett volna. Az egész városban nem volt még egy olyan közismerten barátságos úriember, olyan kitn fnök, olyan jótétlélek, mint .

Persze, akadtak, akik kinevették, kigúnyolták a hirtelen változás miatt. De nem sokat tördött velük. Nevessenek csak. Bölcsen tudta, hogy a jónak mindig akadnak gúnyolói és olyanok, akik nevetnek rajta. Jobb, ha nevetnek, mintha haragszanak. maga is jót nevetett ezen az okoskodáson.


A szellemekkel való társalgást beszüntette. Mérsékletes, egyszer életet élt. A karácsonyt pedig úgy megünnepelte, hogy bárki példát vehetett róla. Ezt tudta is róla mindenki! Isten áldja meg érte t és mindazokat, akik hozzá hasonlóan cselekszenek. Vagy ahogy kicsi Tibi mondaná:

- A jó Isten áldása legyen mindnyájunkon!” - Reszlet Charles Dickens: Karacsonyi Enek c. muvebol. 

 
 
 

A kert egy lelki arborétum, ahol a Szeretet Misszió virágait szedjük sok csokorba. A szeretet ingyen van. Ed io sono la beata.

Profilkártya

Betöltés...


Zelk Zoltán

Mikulás

"Égi úton fúj szél,
hulldogál a hó.
Nem bánja azt, útra kél
Mikulás apó.

Vállán meleg köpönyeg,
Fújhat már a szél,
Nem fagy meg a jó öreg,
míg a földre ér.

Lent a földön dalba fog
száz és száz harang,
Jó hogy itt vagy Mikulás,
gilingi-galang.

Ablakba tett kiscipők,
várják már jöttödet,
Hoztál cukrot, mogyorót,
jóságos Öreg?!

-Hoztam bizony, hoztam én,
hisz itt az idő.
Nem marad ma üresen
egyetlen cipő.

Hajnalodik. Csillagok
szaladnak elé.
Amint ballag Mikulás
már hazafelé"

Használati feltételek

 

A lelked kertje szeretetben látott napvilágot. Ezért kérem úgy lépjen be, mint zarándokhelyre, imahelyre tenné. Mintha ön is a szeretet misszionáriusa lenne. A lelked kertje vallástól, társadalmi pozíciótól, bőrszíntől, kultúrától függetlenül mindenkinek békés menedéke.

Isten, Hit, Vallás, Emberiség.

Az emberiségnek nincs olyan csoportja, amely lelki szempontból megkülönböztetett helyzetben lenne. Isten szeretete nem vallásfüggő, nem függ etnikai hovatartozástól, kortól, nemtől, vagy a bőr színétől. Nem ismeri a rivalizálást, az elsőbbségre törekvést. Ez a lélek vallása, amelyet gyakorolva - elvek, s e világi helyzetétől függetlenül - bárki elérheti a Szeretetben a tökéletességet. Amen. Allahu Akbar. Hare Krishna. Tashi Delek. GardenMonk 

Welcome!

We greet the "Fui, quod es, quod eris sum"
Your soul's garden.
 Have blessed and beautiful day.


Istem hozott!
Szeretettel köszöntünk a "Fui, quod es, quod eris sum” 
A lelked kertjében. 
Áldott szép napot!

A Misszio

Fonjuk a szeretet virágait egy csokorba együtt…. 

 

A Szeretet Misszió

Az Élet kenyere a szeretet.

Szolgálat a lelked kertjéből.

A Misszió a szeretet égisze alatt született, s szolgál. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ha megajándékozhattunk felnőtteket, gyermekeket minden időben.

Azonban szomorúan tapasztaljuk, hogy van, aki  elutasítja a szeretetteljes közeledést (vallásos meggyőződés, tudatlansag, stb… ). Meggyőződésem, hogy  aki igy tesz, meg nem eleg éhes.

Segíteni számtalan formában lehet. Hiszen a  barátainkat is megkínáljuk, ha  mással nem, egy öleléssel ...

A Misszióban közreműködők (szolgáló testvérek) egymásrautaltságban szolgálnak. Mit jelent ez?
- … Ha nincs kenyér, hiába van vaj, nem tudjuk a vajat mire kenni. Ha van kenyér, de vaj híján vagyunk, a kenyér üresen marad. Amink van, összefonjuk, mint egy virágfüzért …  

Isten áldjon!

A Szeretet Misszió égisze alatt született ingyenesen letölthető,  sokszorosítható mesékről,  történetekről, képekről, s a lelked kertje tartalmának használatáról:

A Szeretet Misszió képi, szöveges tartalma - a "Fui, quod es, quod eris sum” A lelked ♥ kertje - Garden Monk -  tulajdona.  
A "Fui, quod es, quod eris sum” A lelked ♥  kertje weboldal tartalmának kizárólagos személyes és nem kereskedelmi célú felhasználása (letöltése)) engedélyezett, de minden esetben  korrekt forrásmegjelöléssel!
A letöltött, nyomtatott tartalom szöveges, vagy képi elrendezésében történő mindennemű változtatás  - logó, képek, szöveg  - nem engedélyezett.  A jogosulatlan alkalmazás, felhasználás szerzői jogot sért, törvénybe ütköző cselekedet. 
A "Fui, quod es, quod eris sum” A lelked ♥ kertje "Fő oldala" szabadon látogatható, de minden további funkció, szolgáltatás regisztrációt igényel. 
Megértését köszönöm!

Rendezvények



A szivárvány minden színében, A szél minden hangjában, s minden álomban ott van a szeretet.

Minden szóban, minden történet minden szavában a csillagos ég minden zugában a teremtő lét tanúsítja neked.

Mindaddig, míg élek elmondom, hogy él a szeretet.

Ott lesz a csöndben, mikor a szavak már nem elegek ... , s minden lélegzetemmel hálát mondok Istennek.

Mindaddig, míg élek elmondom, hogy él a szeretet.

A hegyekről a völgyekbe, A folyókból a tengerbe. Minden egymás felé nyújtott kéz a könyörület békéje.

Minden lépés egy újabb lépés egy másik világ felé, de a remény, amit a szeretet tett a szívekbe, - örökké él.

(Wynonna - Testify to Love) nyoman. Forditotta szabadon, GardenMonk

Adj erőt, hogy a gonosznak szemébe nézzek, és ne fordítsam el én a szememet.

Adj  erőt, hogy ne reszkessen a szívem, és ne háborogjon az én lelkem. Mert a sátánnak 

annyi az ember jajgatása, mint teneked az angyali ének, és az emberi könny az ő keserű májára csak reá hulló harmat.

Rónaszegi Miklós


Nem igaz, hogy a szeretet olyan, mint a magányos virág illata, és akkor is árad, ha nem jár arra senki. Nem! A virág azért illatozik, mert vár valakit!

Müller Péter

Kedves Vándor! 


Nem is képzeljük, nem gondolkodunk felőle, mennyi olyan növény él emlékkertjeinkben, melyek létezéséről nem is tudunk, pedig léteznek, élnek. Tápláljuk őket minden egyes sóhajtással, könnyeinkkel, szomorúságainkkal. 

Vannak olyan történetek, melyek megmaradnak úgy a múló időben, ahogy megtörténtek, és semmi, de semmi nem változtathat rajtuk. 

Ezért búcsút kell venni az ilyen emlékektől, el kell engedni őket a múló idővel együtt.

Mint ahogy sok gyomnövény elveszi az életteret a hasznos növényektől, a fájó, sajgó, emésztő emlékek is hasonlóképpen tesznek. Aki így él, nem is él igazán, mert az idő bár múlik, telik, de aki így tengeti napjait, mégis menthetetlenül megreked valahol, s az öröm nem talál sehogyan sem oda, és a boldogság korhadt, mégis szilárdan tartó kapukat dönget, majd tovább libben … 

Szeretettel, GardenMonk 

"Az élet olyan, mint egy kert. A levelek elszáradnak, és a virágok elhervadnak természetes módon. Csak ha ezeket eltávolítjuk, gyönyörködhetünk ismét új virágaink és leveleink szépségében. Ugyanígy el kell távolítanunk tudatunkból a rossz tapasztalatokat, a múlt árnyait. Élni annyi, mint emlékezni a felejtésre. Bocsásd meg, amit meg kell bocsátani. Felejtsd el, amit el kell felejteni. Öleld át az életet megújult erővel. Az élet minden pillanatát olyan friss tekintettel kellene fogadnunk, mint egy nemrégen nyílt virág."

Máta Amritánandamaji

Christmas memories...

Karácsonyi emlék ...

Ne felejtsd a hangszórót bekapcsolni: Dia jobb oldal. 

Megjegyzés

Brittany Maynard

Létrehozó: Garden Monk Nov 15, 2016 at 11:06am. Utoljára frissítette: Garden Monk Nov 25.

Eletkepek ...

Létrehozó: Garden Monk Nov 11, 2016 at 11:43am. Utoljára frissítette: Garden Monk Nov 11.

Blogbejegyzések

antik ajtok es kilincsek

Garden Monk hozzászólása; dátum: November 23, 2016; idő: 4:48pm 0 Hozzászólások

Boldog Halaadast!

Garden Monk hozzászólása; dátum: November 22, 2016; idő: 11:59am 2 Hozzászólások

Kulonleges fenyek

Garden Monk hozzászólása; dátum: November 22, 2016; idő: 10:04am 2 Hozzászólások

varazslat

Szantisz hozzászólása; dátum: November 19, 2016; idő: 4:30am 0 Hozzászólások

Sri Brahma Samhita

Garden Monk hozzászólása; dátum: November 17, 2016; idő: 12:18pm 0 Hozzászólások

Utolsó aktivitás

Szantisz videót posztolt

Jason Walker - You Fill My Heart - Lyrics

Jason Walker - You Fill My Heart - Lyrics When I saw your face It was like a space In my heart was filled It's like I knew From the very start That you were ...
9 órája
Garden Monk kommentet írt Garden Monk albumához
tegnap
Garden Monk kommentet írt Garden Monk albumához
tegnap
Garden Monk kommentet írt Garden Monk albumához
szombat

© 2016   Created by Garden Monk.   Működteti:

Profilkártyák  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek